A szív útja
Szállna szívem, szárnyalna bizony tova,
De semmi nincs mibe kapaszkodhatna.
Látott pedig sokat, ezer dallamot,
De szívem mégis végig csak hallhatott.

Látott veszély, sok bánatot és csalást,
Látta kinyílni az élet rózsáját.
Fulladásnyi élmény, s tenger hatás,
Számára mind verdeső szárnycsapás.

Nem találta helyét, sem az otthonát,
Üldözte vágya, kereste a csodát.
S bár elért mindent, mire más vágyhatott,
Nem hagyta nyugodni e bágyadt állapot.

Kutatta hát tovább az ismeretlent,
Melyet úgy hitt, hogy életében nem lel.
Vágyott a szívem, sőt kínlódva vágyott,
De békét senki szemében nem látott.

Az Éghez járult hát segítségül,
Ám nem lelke üdvét kérte végül.
Másért fohászkodott szent pillanatban,
Hogy lelje helyét e földi alakban.

Imája még, így is elismerést nyert,
És az Égből igaz angyal küldetett.
Megtalálta a Kincset, mit keresett,
Megtalálta szívedben oh Kedvesem.

Mert Benned lakik mindaz, mit szeretek,
Általad végre önmagam lehetek!

Korsós Ervin

 

 

Bruce és Timee- Te kellesz!

Ezer ember vesz körül de csak téged nézlek,
Én értek mindent ezért nem is kell beszélned.
A világomban széppé teszel mindent,
Megadok bármit, hogy neked jobb legyen.

Ez a mi éjszakánk, nem tudni mi vár ránk.
Mi lesz ma, mi lesz holnap, vajon süt-e ránk a nap.
Bébi veled minden szép lesz, mert tudom te kellesz, te kellesz.
Engedj közelebb és szeress, mert tudom te kellesz, te kellesz.

Látom a szemeden, hogy idebújnál hozzám,
Lépj bátran közelebb mert neked nem kell sorszám.
Gyere velem és szálljunk a széllel,
Engedd, hogy felkapjon és megtelj reménnyel.

Ez a mi éjszakánk, nem tudni mi vár ránk.
Mi lesz ma, mi lesz holnap, vajon süt-e ránk a nap.
Bébi veled minden szép lesz, mert tudom te kellesz, te kellesz.
Engedj közelebb és szeress, mert tudom te kellesz, te kellesz.

Ez a mi éjszakánk, nem tudni mi vár ránk.
Mi lesz ma, mi lesz holnap, vajon süt-e ránk a nap.
Bébi veled minden szép lesz, mert tudom te kellesz, te kellesz.
Engedj közelebb és szeress, mert tudom te kellesz, te kellesz

 

 

ADDIG SZERETLEK TÉGED

Amíg ereimben folyik a vér,
Míg utolsót nem dobban a szívem,
Szemeimre nem borít fekete fátylat a halál,
Én addig szeretlek Téged!

Amíg visszhangként hallom hangodat fülemben,
Míg kezeimet megmozdíthatom,
S egyetlen pórusommal is érezhetek,
Én mindaddig Téged szeretlek.

Ha majd az utolsó szó hagyja el ajkam,
Nevedet fogom súgni halkan.
Szerettelek, s most is szeretlek
És szeretni foglak amíg élek.

Harcolok érted ha kell, ha muszáj,
...úgy felfordult körülöttünk a világ
Míg a csillagok ragyognak az égen,
Addig biztosan szeretlek majd Téged!

 

Temesd a múltat Őzi! Megtenném ha tudnám!
Minden apró érzésem feltárnám Neked talán
Ha meghallgatnál, és netán belém is látnál
Örülnék szívemből, ez több nekem a vártnál
Melletted megfértem, nem féltem, de már nem értem
Nem értelek már meg, pedig mindent szépen kértem
Szavad adtad egy tettre, amit többet el nem követsz
Ez mégis megtörtént! Nem tudom ezután kit szeretsz!
Ne fájjon Őzi, amire nincs orvosság
Könnyű ezt mondani, miközben a fájdalom szét rág
Nem tudom mire volt jó, tudom azt is hogy Te tudod
Tagadod, de én voltam kivel megosztottad bánatod
Majd bánhatod, bennem leltél valamire
Zuhanok álmomban! Kapaszkodnék! De kérdem mibe?
Most keresem a támaszt, mert a sok teher lefáraszt
Én nem kérek már többet, csak egyetlen egy választ

Refrén
Mióta elhagytál azóta szívem szál
Célba nem talál, csak várva vár,
Fáj még a szó, mit egykor mondtál
Hogy szeretsz! De mégis elhagytál!

A pillanat hevében, hullanak a könnyeim
Sírnak a lapok, betűkkel telt könyveim.
Fájnak a szavak, fájnak a tettek
Jó volt Veled hidd el, de már nincsenek érzések

2. versszak (Horus)
Látom, hogy sírsz, könnyeid hullatod a szélben,
Tudom, szeretsz még, ezt itt bent érzem,
A hold perzselő tűzében a csillagokat nézem,
A bánatom tükröződik egy régi képen.
Egy fájó sebhely, csúfítja arcomat,
Sosem nem múlik el, örökre itt marad.
Lángoló mezőkön, elhagyatott utcákon,
Csak te jársz a fejemben, mindig azt látom,
Mással élvezed az életed perceit,
Én meg lógok a semmiben egyszer ott egyszer itt.
Ha jót ígér a holnap, ne dőlj be, el ne hidd,
Semmi jót nem fog adni, hazug szóval csábít,
Tudom, mikor szívek szállnak az égben,
Minden rossz eltűnik a semmiségben,
De létezik pillanat, mikor minden nyomasztó,
Ilyenkor ordítom, fáj még a szó.

3. versszak (Őzi, Horus)
Nyomot hagyott emléked, temetnék hogyha léphetnék
Megfolytja torkom, esküszöm jobb lenne ha felednék
Én is szeretnék, ha előre látnám hogy nem szenvednék
És átérezhetném, mindazt amit Tőled kaphatnék
Tudom csúnyán cselekedtem, pár barátba kést döftem
Belátom mostmár én is, amit egykor Veled tettem
Az összes szépet elviszem, hol minden feledésbe merül
Így talán jobb lesz, és testem új álomba szenderül

Látod egy összetört lélek, egy meggyötört szív,
Pár kósza dallam, pár szomorkás rím,
A fájdalom tükröződik, minden egyes sorban,
Kínoz a tudat, tudom egyszer én is boldog voltam.
Vége már a szépnek, vége minden jónak, vége már,
A barátságos szónak, Búcsút intek, jön a holnap,
Félek az érzéstől, nem hiányzik többé,
Nem hagyja el számat, örökkön örökké.

 

 

Csak a te szemedből ragyog rám az élet,
a te mosolyodtól minden újra éled.

A te szép arcodtól színesek az álmok,
egyetlen csókodtól a mennyországba szállok.

Csak a te könnyedtől születik a bánat,
egy hideg szavadra hulló csillag támad.

Csak a te szíved lehet ha elűzöl tőle,
boldogságom álmom örök temetője!

 

 

Veled álmodtam újra ma éjjel,
Hideg szél és a csillagok.
Bár csak velem lennél én ígérem,
Veled leszek míg meghalok.
Kísérj el engem messzire,
Ahol már nem hallatszik semmi se.
Ahol énekelnek az angyalok,
Mind veled tart én is ott vagyok.

Elfeledek mindent neked,
Örök emlék a két szép szemed.
Ülök a parton és az arcomon,
A könnyek íze már nem álmodom.
Minden hullám kacag nekem,
Hogy eddig tartott az életem.
Felköltözöm az égbe messze,
Azt súgja a csillagos este

Veled álmodtam újra ma éjjel,
Hideg szél és a csillagok.
Bár csak velem lennél én ígérem,
Veled leszek míg meghalok.
Kísérj el engem messzire,
Ahol már nem hallatszik semmi se.
Ahol énekelnek az angyalok,
Mind veled tart én is ott vagyok.

Elfeledek mindent neked,
Örök emlék a két szép szemed.
Ülök a parton és az arcomon,
A könnyek íze már nem álmodom.
Minden hullám kacag nekem,
Hogy eddig tartott az életem.
Felköltözöm az égbe messze,
Azt súgja a csillagos este.

Elfeledek mindent neked,
Örök emlék a két szép szemed.
Ülök a parton és az arcomon,
A könnyek íze már nem álmodom.
Minden hullám kacag nekem,
Hogy eddig tartott az életem.
Felköltözöm az égbe messze,
Azt súgja a csillagos este.

 

 

 

Szerelmem te lettél nékem.

Életem már érted élem.

Te vagy az én boldogságom.

Örömömet tőled várom.

Neked adom szívem,

testem, lelkem.

Szerelemre nálad leltem.

Sebzett szívem érted dobog.

Csak veled lehetek én

boldog.

Nem vágyom én semmi

másra.

Mint ajkad édes csókjára.

Égető tüzére szerelmednek.

S, hogy én legyek értelme

életednek.

 

 

Nem leszek.... (elég volt)
Elringattad a szívemet minden jóval
Csupa vágyteli színes szóval
Fel is lobbant azonnal a láng

Jó volt égni az új szerelemben, vágyban
Nem a földön, a mennyben jártam
Ha a csókod perzselte a szám

Nem, nem, nem
Soha nem, nem, nem
Én nem leszek soha sem a játékszered

Jó volt várni az éjt, amíg csendben leszállt
Míg a két karod engem bezárt
És az égről eltűnik a fény

Tudtam már csakis így lehet szép az élet
Csakis így lehet szép, csak véled
Mindig erről álmodoztam én

Nem, nem, nem
Soha nem, nem, nem
Én nem leszek soha sem a játékszered

Elringattad a szívemet minden jóval
Csupa vágyteli színes szóval
Milyen könnyen hittem neked én

Rájöttem, hogy a szívedet másnak szánod
De a csókokat tőlem várod
Nem is voltál soha az enyém

Nem, nem, nem
Soha nem, nem, nem
Én nem leszek soha sem a játékszered
Csókod is a másé lehet
A szerelem csak játék neked

De nem nekem
De nem nekem

Nem leszek játékszered
Ha már a mindened nem lehetek
Soha én

 

 

 

Volt e már szívedben fájdalom

Sírtál e néha egy bús dalon

Mert ha még nem könnyeztél

Szívből sohasem szerettél!
:flower:
"Lehet,néha értelmetlenül sírok,

néha kétségbeesetten könnyezem,

de ,megfagy a könnycsepp a tenyeremben

ha érzi,hogy ő is tehetetlen.

 

 

Nem kell hogy félj,hisz te vagy a fény
Csak a csend beszél,színes képek
mikre vágytam rég
Hallgasd hát ez most az én mesém!

Szívemben régóta élsz,
Utam végtelen veled,
Érzem, hogy rád vártam rég,
Ez a végzet azt hiszem!

Tudtam azon a hajnalon,
Majd a börtönöm végre elhagyom
Hirtelen jött és fájt nagyon,
de éreztem
Nem lesz több ilyen

Két karod most az oltalom
Melletted ébredek, veled álmodom
Hirtelen jött és jó nagyon,
Érzem, hogy nem lesz több ilyen!

Száz jelzést küldtem feléd,
Tiszta lényed átölelt,
Álltam és vártam, hogy lépj
Olyan rossz volt nélküled!

Nem kell, hogy félj!
Vártam rég!

 

 

"Nem akarom de rád

gondolok,

menekülnék de nem tudok.

Nyugalom kéne, béke

, csend...

de itt visszhangzol idebent."

 

 

 

 

Nem veled csak nélküled...
Mondhatnám, hogy minden jó és szép,
de lassanként eltávozik a vak remény.
Idővel, tudom, jobb lesz és szép,
de álmaim romhalmazán,
bízzak még?!

Átkozzam a sorsom, hogy mivé lettem?
Vagy vállaljam fel összes rossz tettem?
Higgyek annak, aki másnap már megtagad?
Vagy őrizzem emlékét, amíg csak könny fakad...

Érzem... nincs mit tennem... az időre bízom magam!
Türelem és kitartás, ami most nekem maradt.
Sorsomnak regényét Én írom szüntelen,
de sajnos a könyv végét Én sem ismerhetem...

 

 

Megijedtél, attól hogy
szeretlek,
Menekülésed útját kerested.
Hibát akartál találni bennem,
Oly súlyosat, hogy mennem
kelljen.

Így, csak engem okolhatsz,
mindenért,
De lesz még idő, hogy velem lennél…
Érezni fogod, hogy ok nélkül
bántottál,
Rájössz, értelmetlenül vádoltál.

Mélyen érző lelkemet eldobtad,
Talán, saját álmod is megloptad.
Engem büntetsz, habár más
csapott be,
Nem kapod meg, ígéretét, Tőle.

Nekem nem voltak feltételeim,
Számító, hazug ígéreteim.
Nem kértem tőled semmit,
sohasem,
Esélyt sem adtál, magam
védenem.

Nem fogok Veled vitába szállni,
Egyet tehetek csak; félreállni…
Nem fogod megkérdezni: -Élek-e?
De elárulom, Téged féltelek!

Becsaptak, s a lelked mélyén érzed,
Elvesztegettél, két, hosszú évet.
Te sem tudod, hogy csak azt sajnálod,
Lelkedben érzed, más volt az álmod.

Csalódtál abban, akiben hittél,
Kéretlenül, engem belevittél.
Tehetetlenül, most engem bántasz,
Mert, hogy becsaptak, eddig nem láttad…

Nem haragszom, hiszen nem is tudnék,
Ha kérnéd, világ végére futnék.
De nem hallhatom már, hívó szavad,
Amit érzek, már az enyém marad .

 

 

Búcsú
A mocsár két partján
áll egy fiú és egy lány.
Közöttük a rideg víz,
sár és ingovány.
Nézik egymást riadtan
"Hol rontottuk el?"
"Hogy került ily hirtelen
közénk a meder?"

A kérdés csupán költői,
hisz tudják ők a választ.
A Se veled se nélküled – játék
csak kínt áraszt.
Próbálták, de nem sikerült
egy szakaszra kerülni.
Szerelmük így elkárhozva
fog pokolba merülni.

Nézik egymást szüntelen,
mégis, mégis, mégis!
Az ész tudja, hogy nincs tovább,
de a szív felkiált: mégis!
A fájdalom már fojtogat,
a magány tüze éget.
Könnyezik a szerelem,
melynek a búcsú vetett véget.

 

 

Álmaimban...

Álmaimban minden percben csak rád várok én,
Gyere már, haza vár, aki mindig Téged véd!
Annyi emlék, pillanat itt mélyen bennem él,
Az a csók, az a száj, az az első érintés.

Nem felejtem el még most sem könnyes két szemed,
Gyere hát, haza már, és jó lesz majd veled!
Minden álom, gondolat már csak rólad mesél,
Szemedben a tűz, és az illat engem mindig elkísér.

Nélküled nem létezem és minden nagyon más,
Gyere hát, haza már, s mondd lesz még folytatás!
Álmainknak ajtaját ha együtt lépnénk át,
Nem szakíthat el, sohasem tőlem senki más.

Felnézek az égre,
És reszketve látom ahogy egy csillag kialszik.
Könnycseppek gördülnek végig az arcomon.
Ez nem igazság. Miért van így?

Gyere haza kérlek, maradj velem végleg,
Úgy szeretlek téged, nekem senki más már nem kell.
A szemed a fény, csak a szíveden a jégcsap,
Mi felolvad ha itt vagy velem elkísérsz és fogod a két kezem.

Álmaimban minden percben csak rád várok én,
Gyere már, haza vár, aki mindig Téged véd!

 

 

Könnyes búcsú

Könnyes két szemem, kín az életem.
Nem vagy itt velem, hogy fogd a két kezem.
Mélyen merengek, az élet mért ilyen?!
Mért nincs most velem, akit szeretek?
Miért nem néz rám?
Mért nem szeret már?
A lelkem mindig fáj, ha ő nem ölel át.
Ég az én szívem, érted kedvesem.
Lángol a testem, rád vár mindenem.
Az élet nélküled, sose lesz már szép.
Nem kel fel a nap, s nem fúj már a szél.
Nincs több nappalom, csak hideg éjjelem.
Ha te nem ölelsz át, reszket mindenem.
Ha nem láthatom mosolyod,
ha nem foghatom kezed,
ha nem hallhatom hangod,
én is elveszek.
Egyedül az élet oly gyötrelem,
nélküled átélni nem lesz erőm sosem.
Remélem a szíved újra megdobban,
s szerelemben élhetünk örök nyugalomban.

 

 

"Ha lenne még idõm elég

Talán mindent megértenék

Ha lenne még idő elég

Talán mindent

elmondanék…”



Sebünk be nem gyógyul

Könnyünk el nem apad

Zokogunk fájdalmunk

Nehéz súlya alatt

 

Nem sírok, nem sírok többé

már utánad,

A szívemben nem lesz már

többé a bánat.

Csak élem az életem nem

szenvedek már,

A Boldogság majd újra

rám talál.

 

 

Kérlek ne add fel soha a reményt zord télre jön még napsugár,
Ölelheted még s csókolhatod lágyan Őt kire szíved vágyik s vár.
Töröld ki a keserű könnycseppeket kétszemedből,
Tudom, hogy bánat gyötör.

De a reményt feladni soha nem szabad,
Az míg élsz szívedben úgyis megmarad!
Nem vígasz s nem biztatás ez a vers hidd el,
Csak szeretném, hogy ezt a kínt temesd el.

 

Szívemen csomagok,
Futok, csak rohanok,
Múljon el ez az egész!
De idebent valahol
Hiányod zakatol,
Feledni olyan nehéz!
Szerelem, szerelem,
Mit tettél te velem?!
Miért lettem valaki más?
Mikor már egyedül
Csak a csönd hegedül
Mindegy, hogy ki a hibás.
Nincs választás!

Vár rám egy élet,
Túlélni téged.
Átírni végleg
A jót és a szépet.

Hiába szeretek,
Hiába szeretett,
Sohasem gyógyul a seb.
Jöhet új szerelem,
Ugyanazt keresem,
Valahogy semmi se szebb.
Mint az a pillanat,
Amikor megragadt
Szívem a szíved falán.
Hát megadom magamat,
Járom az utamat
S elmúlik egyszer talán,
A hűség bent...

Vár rám egy élet,
Túlélni téged.
Átírni végleg
A jót és a szépet.

Vár rám egy élet,
Túlélni téged.
Átírni végleg
A jót és a szépet.

Vár rám egy élet,
Túlélni téged.
Átírni végleg
A jót és a szépet....

 

 

 

Fiatal vagyok a halálhoz,

de túl késő, hogy éljek.

Gyenge vagyok, hogy gyűlöljek,

elég bátor, hogy féljek.

Börtön a test,

de ha mégis szabadon szállhat a lélek,

én inkább meghalok

Minthogy álmok nélkül éljek.

 

 

 

 

Egyszer majd minden seb beforr.
Előbb-utóbb. Valamikor.
A sebek sorsa ez. Beteg,
ki féltve őrzi bánatát,
és úgy emészti fel magát,
mint szú a tölgyet rágja át.

A sebek végül mind beforrnak,
Talán még ma, talán majd holnap.
Sebek nélkül könnyebb lehet
elviselni az életet.

 

 

Elúsznak múló széllel a szavak,

és nem marad egyetlen gondolat

csírája sem fejemben.

Csak ülök itt e koraőszi csendben

s számolgatom mi volt,

s mi még lehet,

de kérdésemre nincs már felelet.

Minden megtörtént, mit felírt a Sors,

vagy csillagok között rendelve volt.

Hiába nézek fel az égre.

Talán meg kéne nyitni végre

az utolsó lapot,

de nem!

Még egy kis végső türelem,

talán még megérdemlek ennyit,

mielőtt meglátom a Semmit.

Már nem számít, akármi volt.

A bánat csak parányi folt,

lassan kimossa az idő.

A rettenet csupán e semmi,

hogy sem gyűlölni, sem szeretni

bennem már nincs többé erő
.
Csak nézek: úgy, mint egy szobor

tekint végig a bokrokon,

s csodálkozik, hogy fű, fa nő,

mert volt jövő, de nincs jövő...

 

 

Csak egy élet semmi több,

És én újra eljövök,

Csak egy élet múlik el,

És te mellettem leszel.

Ha az állomáson állsz,

És ott rám hiába vársz,

Azért nézz csak jól körül,

Nehogy mégis elkerülj.

Kicsit én is késhetek,

De ha mondom ott leszek.

Út porától piszkosan,

Szeretetre szomjasan.

Út porától piszkosan,

Szeretetre szomjasan.

Soha nem hittem, hogy ez is véget ér.
Néha úgy érzem, hogy kár a könnyekért.
Hiszen csak százszor átélt múló pillanat, ami megmaradt nekem.
Ha éreznéd a bánatom, most itt lennél velem.

Üzen a szív, valamit el kell mondanom, ezzel még tartozom neked,
Köszönök mindent, amit értem tettél, s az elmúlt éveket.
Ha így akartad menj tovább az úton, s éld az életed!
Ne hidd, hogy könnyezem, csak a csendben sír a szél.

Kicsit még fáj a búcsú, na mit mondjak neked.
Hisz nem volt rossz veled, de jobb lesz nélküled.
Belátom, tiszta szívet kérni, nem lehet, ha nincs szíved.
Lehet a szép emlék is tévedés, ha nem hiszek neked.

Üzen a szív, valamit el kell mondanom - ezzel még tartozom neked.
Köszönök mindent, amit értem tettél, s az elmúlt éveket.
Ha így akartad menj tovább az úton, s éld az életed!
Ne hidd, hogy könnyezem, csak a csendben sír a szél.

Üzen a szívem, egy érzést küld neked.
Köszönök mindent, ezzel tartozom neked.
Csak a csendben sír a szél.

Valamit el kell mondanom, ezzel még tartozom neked.
Köszönök mindent, amit értem tettél, s az elmúlt éveket.
Ha így akartad menj tovább az úton, s éld az életed!
Ne hidd, hogy könnyezem, csak a csendben sír a szél.

 

 

 

"Az angyalok úgy becézik:

égi gyönyörűség.

Az ördögök úgy:

pokoli kín.

Az emberek úgy mondják:

szerelem.

Én így:

Imádlak Kedvesem! "

 

 

♥    ♥    ♥

 

Körbe nézek a sötétben
A tűznél táncol a fény
Körbe Nézek a félhomályban
Csak mi ketten, csak te meg én.

Rád nézek, nézlek téged
Szemedben gyógyító fény,
Rád nézek, szemedbe mélyen,
De szerelmed nem az enyém.

A tűzbe nézek s gondolom:
Hülye voltam, már tudom.
Lépnem kéne, már lehet,
Szerelmem már elveszett.

Rég volt már, hogy volt esélyem,
De szívem nem hagyta elérnem.
Mert ő szeret téged
Neked pedig, érte forr a véred...

Én csak szeretlek messziről,
S álmodom szerelmedről.
Agyam zsibbad, szívem éget,
Tudom, nem szerethetlek téged.

Körbe nézek a sötétben,
Jön már ő is, csókol téged.
Fagyott tűz éled a télben,
És én csak nézlek, nézlek téged.

 

 

 

 

NE REJTŐZZ EL

Ne rejtőzz el, úgyis látlak
Rád csukom a szempillámat.
Bent zörömbölsz a szívemben,
S elsimulsz a tenyeremben.
Elsimulsz az arcom bőrén,
mint vadvízen a verőfény.
Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,
nagyon jó így, hogy velem vagy.
Mindenekben megtalállak,
s öröm markol meg ha látlak.

Nézz rám! Szólok a szemednek,
ne fuss el! Nagyon szeretlek.
(Buda Ferenc)

 

 

 

Magamba fojtom még bár

sokáig nem bírom,

magamba fojtom, hátha lesz

még jobb alkalom

bár nem tudom.

Sokszor elküldtél,

de el sosem engedtél,

Sokszor bátorítottál,

sokszor félreértettél.

Magamba fojtom még,

de el kéne mondanom.

Meg kellett volna tennem rég,

de hogy kezdjem,

nem tudom, nem tudom.

Annyi mindent kéne,

mondjak egy perc alatt,

korai még vagy késő már,

de ez az a pillanat.

Valamit még tudnod kell

ha elmennél, ne ébressz fel

valahogy egészen biztos

túlélem,

de ha álom legyen végtelen!

Magamba fojtom még

bár sokáig nem bírom,

magamba fojtom,

hátha lesz még jobb alkalom

bár nem tudom.

Annyi mindent kéne,

mondjak egy perc alatt,

korai még vagy késő már,

de ez az a pillanat.

Valamit még tudnod kell

ha elmennél, ne ébressz fel

valahogy egészen biztos túlélem,

de ha álom legyen végtelen!

Lehet, hogy sohasem

mondtam még,

talán lehet, hogy ettől szép!

Valamit még tudnod kell

ha elmennél, ne ébressz fel

valahogy egészen biztos túlélem,

de ha álom legyen végtelen!

Valamit még tudnod kell

ha elmennél, ne ébressz fel

valamit még tudnod kell.

 

 

Téged átölelve...

 

 

Fúj a szél a fákon, némán hallgatom
Szemed most is látom, rád gondolok
Mennyi jó érzést adtál már nekem
Vissza adni nem tudnám, sosem

Soha el ne tévedj, ha hív a Nagy Világ
Soha el ne engedj, szükségem van rád
Veled alszom el, bárhol jársz
Ha egyszer megfogtál, hát vigyázz rám

Téged átölelve semmi nem számít
Veled összebújva szíved elcsábít
Te vagy már minden, rég óta várt szerelem
Talán álmodom, de jó nagyon veled

Soha el ne tévedj, ha hív a Nagy Világ
Soha el ne engedj, szükségem van rád
Veled alszom el, bárhol jársz
Ha egyszer megfogtál, hát vigyázz rám

Téged átölelve semmi nem számít
Veled összebújva szíved elcsábít
Te vagy már minden, régóta várt szerelem
Talán álmodom de jó nagyon veled

Téged átölelve semmi nem számít
Veled összebújva szíved elcsábít
Te vagy már minden, régóta várt szerelem
Talán álmodom de jó nagyon veled .

 

 

"A nő könnyen elfelejti az a férfit,

akivel együtt mosolygott és kacagott,

de örökké emlékezni fog arra, akiért,

vagy aki miatt csak egy

könnycseppet is hullatott"

 

"Csak kétféleképpen élheted az életed.

Vagy abban hiszel,

hogy a világon semmi se varázslat,

vagy pedig abban, hogy minden varázslat"

 

 

 

 

 

Búcsúzz ha tudsz,ha erős a szíved..

feledd a múltat mely csak kaland

volt neked..

Szeresd a szépet,szeresd

az álmot

S feledd el azt ki szerelmedre

vágyott

Búcsúzz ha tudsz,ha úgy szebb

az életed.

Ne szólj egy szót sem,eldobtad

a szívem.

Eredj ha tudsz,feledjél el mindent s

ne ejts könnyet,

nem ér az semmit ha másé

a szíved

Feledd el a szíved,feledd el

az álmot..

Mert ki szerelmedre vágyott

többé sohasem látod!!

 

 

"A szép rögtön kell,

az igazira alszunk egyet.

Szívünk lebeszélhető,

de rá- sosem.

Testet lehet Venni,

lelket csak eladni.

Az igazit elhagyjuk a többiért,

a Többit az Igazi miatt.

A biztos megöl, de túléled.

A kétely éltet, de belehalsz. . . "

 

 

Szeretném, ha én lehetnék a

Te őrangyalod,

Sötét éjszakába felfénylő

csillagod.

Egy halk suttogás a kongó

némaságban,

Egy szelíd dobbanás szíved

ritmusában.

 

Szerelmed egy porszem csak,

Mely szívemhez tapadt,

De abban a porszemben

Ott rejtőzik az egész sivatag...



/LadyMoon/

 

 

 

 

Dédelgess azzal a

nemes gyengédséggel,

melyet nem találtam

meg másban, csak benned!

♥♥♥♥

Sötét erdőn leszek kis ház,

Mely meleg fénnyel hívogat,

Érezd, hogy ha szólok hozzád,

Minden szavam simogat.