 |  A Vámpír csókja.
A vámpír csókja
Csókod ízét érzem mit a holdfényben adtál
véred a véremmel keveredett aztán
Most is forr a vérem, mert eszembe jutottál
s mert vámpír-csókoddal új életet adtál
Útolsó csókodat a nyakamra lehelted
s fogaiddal a sebet nemcsak oda ejtetted,
A véremmel együtt a szívem is elvetted
s mert önként adtam így könnyen tehetted
Érintésed nyomán lángra gyúlt a testem
Pillantásaidtól felforrt az én vérem
Csókoddal raboltad el a lelkem
S szívedhez kötötted örökre szívem
Mit mondhatnék még?
Hisz már elmondtam mindent
Karjaidban ért a végzet
s mikor öleltél az volt az új kezdet
Szád a számon
tested a testemen
Csupa csupa mámor
a vámpír szerelem
De már jő a gyilkos hajnal
perzselő napfénnyel a pirkadat
örök életünk végtelen napjait
kegyetlen örömmel oly gyorsan elveszik
Halhatatlan szerelem, halálosan gyönyörű
Holdfénnyel kísért, s néha oly keserű
Vérrel a hóba írt szerelmi vallomás
egy éjjelen íródott ne is hallja más
Lunaliana la Estrella Di Lamia
(életre szóló élmény a vámpír harapás)
Vámpírszív
Édes mérged illata átjárja az éjszakát,
Véred csábító ízét érzem selymes bőrödön át,
Közelebb lépünk egymáshoz és magamhoz szorítalak,
Vajon mi fog győzni ma éjjel? A szív vagy az akarat?
Nem tehetem... csak most lettél az enyém,
De erősebb a vágy, hogy örökre velem legyél.
Egy gyönyörű érzés összefonja kezünket,
Nyakadra lassan finom csókot lehelek...
Miért nem menekülsz? Még mindig nem érzed?
Ajkamon folyik már forró édes véred.
Bármennyire fáj és kínoz, elengedlek,
Tudom mit tettem, de azt is csak azért, mert Szeretlek!
Figyellek de egy szót sem szólsz, mosolyogsz csendben,
Kezem egyre gyengül jéghideg kezedben.
Félhomály és lebegés... elsötétül minden,
Utoljára rád nézek s már látom: ott csillog szádon fekete vérem...
A vámpír csókja
Zord, hideg kastély
Oda nem süt be a napfény.
Magas hegyen állt,
Hová csak a sas szállt.
Abban a kastélyban egy vámpír élt,
Tőle mindenki rettegett s félt.
Ki arra ment vissza nem tért.
Na vajon miért?
Vért evett és ivott mindig,
Csókja volt halálos nekik.
Kinek? Kinek? Mégis kinek?
Az áldozati embereknek.
Az volt aztán a sötét éjszaka,
Mikor eltalálta Cupido nyila.
Szerelmes lett egy áldozatba,
S ezzel a fajok közti távolságot áthidalta.
Emberbe szeretett bele,
Lánya is született tőle.
De a nő meghalt miatta,
Legdrágább kincse maradt a lánya.
Zöld volt szem, vörös ajka,
Fehér bőre hasonlított a hóra.
Széles arccsont, hegyes áll,
Nem látott még senki ily szép lányt.
Hegyes fogai hófehérek,
A végei vérvörösek.
Körmei akár a sasé,
Partot mosnak gyöngy könnyei.
Sírt egész nap s éjjel is,
Hiszen be volt zárva mindig.
Csak lőrésen át látta a napot,
S csak sejtette a patakot.
Aztán egy nap elszökött,
Soha többé nem látták őt.
Sokak szerint az erdőbe ment,
Mások szerint a tengerbe fulladt bele.
Szomorú volt a vámpír,
Elemésztette a bánat.
Elhagyta hát a várat,
S hamar találkozott a halállal.
A vár most is üresen áll,
Madár sem száll oda már.
Ember meg aztán végképp nem,
Hisz ott kísért a három szellem...
Süle Viktória
(2007. - Réges-régi, kedvenc amatőr művem...)
Szerelmes vámpírok
Lassan lenyugszik a nap a messzi Erdélyben,
Ha megtörténik bál lesz a vámpírok kertjében.
A táj telis-tele eme teremtményekkel,
Soha nem öregszenek haladván az élettel.
Sok a vámpír szépen lassan gyülekeznek,
Hamarosan elegen lesznek és ünnepelnek.
Megtalálható köztük elég sokféle,
Malkvian, Nosferatu és Tremere.
Az összejövetel kezdetét is veszi,
Aki ember és odamegy az rosszul teszi.
Az asztalnál egy tremere nőstény sírdogál,
Pár nélkül jött pedig ez egy páros bál.
Szegény párának oly fiatalon romokban az élete,
Pedig ő semmi olyat nem tett hogy ez legyen az érdeme.
Párja a gonosz, szívtelen vámpírgróf elhagyta,
A lány érzéseit ezzel a föld alá tiporta.
Miközben ő ott egymagában sírdogál az asztalnál,
Táncra perdül az összes mulató vámpírpár,
Azonban nem csak ő van itt pártalanul, egyedül,
Vele szembe nem is oly messze egy tremere hím ül.
Ő is magányos és pártalanul érkezett a bálba,
Csak nézi a lányt és ott ül egymagába.
A fiú a lányt nem oly rég ismeri még,
De egy ideje úgy érzi feláldozná érte az életét.
Míg a szívtelen vámpírgróf párja volt ez a tremere,
A fiú egy idő után ő sem tudja hogy...szerelmes lett bele.
Érzelmeit titkolja azóta is, nem vallotta be neki,
Más vámpírokkal próbálta őt végleg elfeledni.
Az elmúlás nem következett be érzése iránta változatlan,
Nem is fognak elmúlni talán csak az eljövendő kárhozattal.
Tiszta szívből szereti, a lány meg még csak nem is tudja,
Agóniába volt a fiú emiatt nem túl távoli múltban.
Erőt vesz magán feláll a székről, elindul a lány felé,
Megpróbálja mintha: Most sikerülni fog! - ezt érezné.
Odalép hozzá, táncolni hívja és odanyújtja neki a kezét,
Felnéz rá a lány könnyes szemmel és megfogja a kezét.
Vámpírkeringőn az újdonsült pár táncolni kezd,
Számunkra igazán csak most kezdődik el ez az est.
A lány úszik a boldogságtól az arcára van írva,
Számára olyan ez a gesztus mint egy költői líra.
Zene elhallgat, tánc megszakad asztalhoz ülnek,
A férfiak próbálnak örömet szerezni kedvesüknek.
Ajándékokkal lepik meg életük egyetlen értelmét,
Sehogy sem lehet mérni a nőknek mostani örömét.
A mi párunknál a fiú is így tesz, így illendő,
A zsebe mélyéről előbukkan egy gyűrűn lévő drágakő.
Az ujjára húzza a gyönyörű párjának az ékszert,
A lány érzi hogy magának mindig is ilyen párt képzelt.
A bál lassan a végéhez ér tudják a párok ezt,
Igazán jól telt minden vámpírpárnak ez az est.
A mi párunk is lassan távozna, nyugovóra térne,
De a fiú nem tud mozdulni a lány kapaszkodik beléje.
Szemében látja hogy a lány valamit érez iránta,
A fiú próbálja tovább benntartani érzéseit, hiába.
Bevallja mit érez ami eddig nem ment neki,
A lánynak azonnal megerednek a könnyei...
Átöleli a fiút szorosan el sem engedi magától elkezd sírni,
A sírása lassan abbamarad és a fiú fejét a szájához emeli.
Én is szeretlek - mondta és egy csókot adott neki,
Vadul smárolnak és rájönnek: Megint, boldogok megint!
Rátaláltak egymásra annyi szenvedést kibírva,
Szorosan ölelik egymást ott az Erdélyi kastélyban.
Jó látni hogy egymásra találtak a bálban végre,
Együtt is maradnak míg életüknek nem lesz vége.
Vámpírom
Egy vámpír talált rám a sötét erdőben
Karjába zárt és vigyázott rám.
Csodálatos érzés mely bennem gyulladt
iránta, az éjszakai vándor iránt.
Szemében láttam mit érez szíve,
úgy nézett rám ahogy még senki se.
Furcsa láng gyúlt akkor szívemben,
mit e vámpír szerelme gyújtott benne.
|  |
